Mikor augusztusban Kangwondóban jártam, hátramaradt pár "megoldatlan rejtély". Például, hogy mennyire rücskösek a szoraksani hegyek, miért nem szállt fel a pára akkor amikor mi akartuk, és azt se sikerült felfedezni, hogy valóban lefelé esik-e a víz a legbelső vízesésen (ezutóbbit most sem sikerült kideríteni. Leginkább azért, mert minden fagyos volt, többek között az erdei utak és a vízesés is.)
De azért pár dologra fény derült.
Februárban Kangwondóba látogattunk egy kis friss levegőt szívni. Első dolgunk az volt Eszterrel, miután megérkeztünk Szokcsóba, hogy megmérjük a szokcsói hullámok méretét: méréseink azt bizonyítják, hogy a kishíján "szélcsend"nek köszönhetően most elég nagyok, de kisebbek, mint nagy szélben. És így február derekán különösen visszataszítóan jegesek a fürdőzők számára, ugyanis senki sem fürdött.
Ezután felkerekedtünk és elindultunk a hegyekbe. A helyi busz jól mindent összerázós módon felvitte a popónkat a szállásig, ami egy nagyon király rezortban volt; fullos apartman, gyönyörű környezetben, a hegyek között, és off-szezon lévén, szinte csak a mienk volt. Még a menedzsert is úgy kellett előkeríteni valahonnan, annyira üres volt az egész.
Hiába volt külön hálószoba rendes ággyal, mi végül földön alvós pizsipartit csaptunk.
A menedzser végül annyira aranyos volt, hogy hozott nekünk rizs-sütiket, meg japán filteres kávét reggelre (és még mindig a legjobb találmány a világon, ha valakinek nincs kávőfőzője)
No aztán felmértük a terepet: egyedül a bolttal voltunk meglőve, de akadt egy vegyesbolt a szomszéd hotel mellett nyitva, alig fertályórányi járásra, ahol be tudtuk szerezni a szükséges élelmet. Aztán a szép időnek hála, körbesétáltuk a völgyet, amíg le nem ment a nap.
Másnap reggel aztán irány-surány a magas csúcsok. Persze most is csak kényelmesen, cable carral, erre a hegycsúcsra amúgy nem is vezet más út, csak valami lépcsők a vészhelyzet esetére, bár ha télen vészhelyzet alakulna ki, hát nem tudom melyik a jobb választás, fagyos lépcsők, vagy... inkább hagyjuk.
A látvány a cable carról és odafentről aztán egyszerűen pazar volt... Nem volt 100% tiszta az idő, keveredett némi szmog és pára, de attól függetlenül jók voltak a látási viszonyok.
Aztán leereszkedve ismét a fellegekből körbejártuk a buddhista kolostort, a patakot, majd miután kinézelődtük magunkat elindultunk vissza Szokcsóba, hogy buszt fogjunk a második célállomásra, Gangnüngbe.
És ez pedig már Gangnüng vagy angolosan írva Gangreung, az olimpia révén a név ismerős lehet. Bakancslistás volt ez is, már csak az olimpia miatt is, hiszen rengeteg esemény történt a csarnokokban. Hiába volt most teljesen üres az egész, hiába tűnik unalmasnak, azért tudtak mit mesélni ezek a csarnokok érzelmekről és siekrekről, ahogy ott sétáltunk. Utólag pedig megtudtuk, hogy aznap Gangreungben játszott egyet a magyar női hokicsapat a Legacy Cupon, ápolván a magyar-koreai sportkapcsolatokat. Ha tudtuk volna előre, biztosan ott vagyunk a meccsen😁
A műkorcsolya és jégtánc versenyek csarnoka^^
Balra a műkorcsolya, jobbra a gyorskorcsolya stadion
Még mindig a gyorskorcsolyás hangár. Itt szerezték a fiúk azt a fantasztikus aranyérmet😍
A hokicsarnok
De Gangreung azért nem épp az olimpiai csarnokairól híres elsősorban (és itt a téliolimpia iránti rajongásom különkiadása véget is ér :)) . Leghíresebb látnivalója az Ojukheon (odzsukhon), ahol Shin Saimdang élt a 16. században. A "Bölcs anyának" is hívott nő a konfucianizmus egyik meghatározó koreai alakja volt, és ezen kívül művész, festő, író; a fia, Yi I szintén a konfucianizmus egyik legnagyobb alakja. Ezen a hatalmas területen éltek, több házból álló rezidenciájuk volt. Egyébként egy pár éve sorozatot is forgattak Shin Saimdangról, amiben A palota ékkövéből már ismeretes Janggeum színésznője (Lee Yeong Ae) játszotta a főszerepet.
Fekete bambusz, erről kapta az Ojukheon a nevét.
Állítólag hatvan évig él, de miután virágzik, elhal a növény.
És végül utolsó felvonásban jött a tengerpart, Gangreung egyik leghosszabb tengerpartja. Nagyon hideg volt, nagyon nagy szél fújt, nagyon nagyok voltak a hullámok, és nagyon meg akartunk fagyni. De megérte. Minden egyes percéért.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése