2016. december 18., vasárnap

December, 1. rész.

Sok elmaradásom van, aminek sorolhatnám az okait, de minek is, inkább rögtön belevágok. 
Igen, már itt vagyunk a karácsony küszöbén, és most már egészen karácsonyi hangulatom is kerekedett, egyrészt azért, mert meghozta a Jézuska az otthoni mindenféle földi jót, boldogságot, másrészt a két barátnőmmel már hetek óta tervezzük mit csináljunk (és még mindig nem tudjuk pontosan de nem fogunk unatkozni azaz egy biztos), harmadrészt pedig, itt is tömeg van a boltokban, akárcsak otthon. Habár az áruházak polcai mást kínálnak, itt nincsenek olyan fincsi karácsonyi sütik, mint Európában, inkább csokikat, meg italokat, külföldi borokat árulnak, de az egymást megajándékozó fiataloktól hemzsegnek az "ajándékos" boltok (lásd Artbox,  ahol amúgy a fél vagyonomat képes lennék elkölteni...) .  
És végre elérkezett az a nap is, amikor egy aprócska darab jeget találtunk az úton, jelezvén, hogy igenis fagy van éjjel, igenis tél van. (Egyébként hideg van, kimondottan hideg szél tud fújni.) De napközben általában szikrázó nap süt, és kellemes levegő van. A havazás, az azért hiányzik, de örömmel látom, hogy otthon legalább porcukros a táj.. 

   Két hete voltam életemben először koreai színházban, és a sors úgy hozta, hogy egy héten belül kétszer is mentem.... Az első iskolai kötelező kultúrprogram volt, és lényegében nem is igazi színház volt, csak amolyan előadóterem. Hagyományos koreai táncelőadás volt, történelmi keretben, elénk varázsolták a királynő udvarát, a lakomát, a táncokat... Tényleg fantasztikus volt az egész.
A másik előadás már nagy színházban volt, méghozzá egy híres koreai musical, a 그날들, angol címén "the Days",  vagyis "Napok" - a roppantul frappáns címből nem derül ki, mennyire bonyolult a története a darabnak, de higgye el mindenki, hogy elég bonyolult, és a szokásos szerelmi történeten kívül egy politikai szál is fontos szerepet játszik. Az pedig már csak hab a tortán, hogy két idősík van, 1992, és 2012, és a jelenetek nem időrendben vannak, egyszer a múltban vagyunk, egyszer a jelenben, de még azon belül sem lineárisan vezetik le, hanem bizonyos dolgokat előrevetítenek... Ettől függetlenül egész jól tudtam követni, a dalok szövegeit lehetett érteni, a prózai részeket személy szerint nem mindig, mert hát hiányzik az a bizonyos szókincs... De megnyugvásomra legyen mondva, a koreai barátnőm se értett mindent, mert a színházi nyelvezet bizonyos mértékben különbözik a mindennapitól. Amit esetleg nem tudtam a helyére illeszteni, azt utólag aztán helyére tettük a barátnőm segítségével, így végül összeraktam a történetet. Röviden csak annyit, hogy szerelmi és politikai történet egyszerre. A két évszám két külön történet, mindkettőben jelen van a szerelmi szál is, valamint egy eltűnt személyt keresnek, aki olyan titkokat tud, amiket nem lett volna szabad megtudnia, persze meg akarják ölni, de vajon meg tudja-e menteni a szerelme... Akár sablonosan hangzik akár nem, izgalmas volt, és az egész megrendezés is pazar volt. A darabban szinte nem lehetett hibát találni, nagyon benne volt az ázsiai "perfekcionizmus", vagyis hogy 200%-ot teljesítenek a 100-ból; az énekesek jók voltak, tisztán énekeltek és jól játszottak. A koreográfia aaaaaahh zseniális volt, a színpad- és fénytechnikáról hagy ne beszéljek, hiszen tudjuk, hogy Dél-Koreáról van szó... Igen, máris be tudok lelkesedni, pedig két hete volt már... Az egésznek a krémje pedig az volt, hogy teljesen véletlenül, a sors akaratából jött le Puszanba az előadás, mindössze három napig játszották naponta kétszer, és ebből egy nap az egyik kedvenc színészemé volt a főszerep, akit talán csak most volt esélyem látni, így hát fejbe kólintott még egy kis enyhe fangörcs, de pár nap alatt (vagy egy hét?) kihevertem, mellékhatásai nem lettek.
Niki barátnőmre gondolva most írhatnék egy összehasonlító esszét a koreai hagyományos és modern színházi előadásokról, de nem fogok senkit untatni vele :) :) Amúgy sem vagyok szakértő. 
Fotók: 

"előadás közben tilos a fotózás" margójára... Végül is ez már a taps alatt készült.




Mit tartogatott még a december első fele? Voltam egy tollasmeccsen. Persze csak szurkolni. Ugyanis jártam a félévben tollasozni (sajnos már nem, márciusig pihenő van), és a klubunk sportemberei részt vettek ; szerény megfigyelő jómagamnak pedig jó kis terepszemle volt, nem csak sport szempontjából, hanem társadalmi, szempontból is. Szeretem megfigyelni eme egyedülálló nép élőhelyét, szokásait, viselkedését... Nah. Szakmai ártalom, vagy mi. Lelkesek voltak, főleg amikor együtt szurkoltak egy-egy párosnak, és egy emberként hördült fel mindenki...  Akárcsak egy vízilabda vagy focimeccsen. Tényleg megérte elmenni! Amúgy a többiek nagyon örültek, mikor megláttak Annát meg engem, mint külföldieket, szerintem nem gondolták, hogy ilyesmire eljövünk. :D (És rajtunk kívül más külföldi nem is volt az egész tornateremben)

Nem történt sok más újdonság, csak apró örömök az életben, mint például igazi európai sört inni (nem olcsó, de igazi. Otthon nem szeretem a sört, de Koreában igen. Hát előfordul.) , naplementét nézni a tengerparton, gyerekrajzokat csodálni az utcán, felfedezni egy új kávézót, stb... Vagy a végletekig fárasztani egymást, amikor már halálra unjuk a Topik feladatokat... 

Decemberi album folyt.köv.:

mert a környék tele van kövér, kornyikáló kóbor kmacskákkal

művészet az utcán - gyerekektől

csendélet - egy kávézóban

karácsonyi giccsparádé a flancos Haeundae negyedben



naplemente, ami azért volt különleges, mert a látóhatár egyik felén még világos volt, a másikon pedig már sötét.







életkép az egyetemek közötti versenyről

és végül a fantasztikus, hiper-szuper családom szeretetcsomagja, aminek hála azt hiszem idén is olyan boldog karácsonyom lesz, mint máskor. ^^