Semmi érdekes

Újra értelmet kell adni az életemnek... legalábbis úgy egy hónapig, amíg nem a tanulásé a fő szerep. Most csak ülök itt üres fejjel, és nem tudok mit kezdeni magammal, mert nem hajt a tatár a tanulás miatt, nincs jelenleg életcélom. XD

Ugyanis múlt héten voltam nyelvvizsgázni, egészen addig más se létezett azon kívül, a Topikkal keltem és feküdtem, napi 24 órában csak tömtem/tömték a fejemet mint disznóvágáskor a hurkát. Csoda, hogy még egyben van a koponyám. Nyelvvizsga eredmény majd csak egy hónap múlva, de nem várok nagy csodát, mert nehéz volt - nem is akarok ítélkezni, hogy hogy sikerült, majd kiderül. Amúgy közép-felsőfokú szinten mentem, amelyen belül négy szintet különböztetnek meg, ami nagyjából a B1-2, C1-2-nek felel meg, tehát ilyen szintű minősítéseket lehet kapni, de mivel távol-keleti nyelv, másmilyen az egész felépítése, meg a rendszer, mint a nyugat-európai.

   Többek között ez az egyik ok, amiért már régen nem íródott bejegyzés. A másik az, hogy mindig volt mit csinálnom, egyszerűen sosem unatkoztam annyira, hogy leüljek blogolni.

Persze főleg a suli foglalt le, péntekenként a vásárlás, hétvégén meg a pihenés (akarom mondani a tanulás, hahhaha). Szóval szürke hétköznapok, de az apró örömöket meg lehet találni benne...

Általában a szlovák és a lengyel barátnőmmel járok el, azért lettünk jóba, mert osztálytársak vagyunk, de közben felfedeztük a sok közös témát, közös európai gyökereket, szókincset! (vagyis a macska meg a kurva szót, ezer bocsánat, de nyelvszakosként ezek fontosak.) de a legfontosabb, hogy közép-európaiak lévén értjük egymás poénjait, az iróniát, stb.  Az iróniát például a legtöbb ázsiai nem érti, hacsak nem tényleg valami nagyon-nagyon egyszerű, egyértelmű környezetben használja valaki.

Beköszöntött a hideg ősz és most már a tél is, (tegnap Szöulban havazott, és itt is olyan fagyos "tél illatú" hideg volt), úgyhogy nem kirándulgatunk, inkább csak beülünk enni-inni, vagy vásárolunk, szóval költjük a pénzt. Voltunk az osztállyal kulturális programon, ami egy előadást takart, ahol a puszani külföldi diákok léphettek fel, bemutathatták a saját népük zenéjét/táncát, vagy vmi koreaival kapcsolatos dolgot. Persze, hogy 90%-ban seggrázós k-pop táncokban merült ki, ráadásul ugyanaz a szám ötször is felcsendült egymástól függetlenül, szóval mondhatom változatos volt... A közönség vagy bealudt vagy röhögött, egymást szórakoztatva valami hülyeséggel. (Mi az utóbbiak voltunk...) Volt tombolahúzás (=időhúzás) is, amit én kifejezetten utálok, mert sosem nyerek... És mit tesz Isten, most nyertem! Hát ehhez is Koreáig kellett eljönnöm, hogy ilyen történjen. Amúgy esernyőt nyertem, nem tudom mennyibe kerülhetett de flancos dobozban volt benne, lehet megéri rákeresnem a márkára a neten.

A hosszú és unalmas kultúrprogram után két nappal egy hasonló sablonú program volt a mi egyetemünkön is, csakis a Dongseo-s diákoknak, de ez ezerszeresen felülmúlta a másikat. Mert itt tényleg mindenki csak a saját népének a kultúráját reklámozta, és pár hét alatt hihetetlen jó produkciókat tettek össze. (Leszámítva a japánokat a gázos pineapple apple-pen dance-szükkel...) Úgyhogy ez az este is azok közé a pillanatok közé tartozott, amikor kifejezetten büszke vagyok, hogy erre az egyetemre járok. Hiába, hogy a kampusz más koreai egyetemekhez képest nem olyan nagy szám (és fenn van a hegyen a francba' és messze van a szórakozónegyed meg a pláza ami amúgy más egyetemeknél mind ott van közvetlen közelben. Hiába. Az értékeket nem ezek jelentik.) Szóval boldog vagyok, mert kezdem érezni, hogy ide tartozom, hogy jó emberek vesznek körül, hogy számítok valamit, hogy fontos az, honnan jöttem... (Ja.  cikkemet lepublikálták rendes papírformában is, nagyon megijedtem mikor szembe néztem saját magam képével a lapban...)  ...hogy rájövök, mennyire kicsi a világ, mert a múlt héten találkoztam egy koreai lánnyal, aki tavaly a gödöllői Szent István egyetemen tanult. Hát tényleg iszonyú kicsi a világ. Érdekes, azt hittem, minél több időt töltök kinn, annál erősebb lesz majd a honvágyam, de épp az ellenkezőjét érzem. Vannak pillanatok, amikor nagyon otthon szeretnék lenni egy pár órára (par exemple szalagavató...) de azon kívül nagyon is jól érzem magam. :))

Hmm... hogy ne csak a semmiről beszéljek, teszek fel pár képet, amiket az elmúlt hetekben csináltam, amik mondjuk telefonnal készültek, mert most haldoklik a fényképezőm vagy nem tudom mi baja van.

Az őszi színekben pompázó kampuszunk

 A készülő giccskarácsonyfa az ebédlő előtt

A múltkori látogatásunk a Busan National Univ. kampuszán, nem akarom az ő nevüket fényesíteni de irtószép, nagy, zöld kampuszuk van, néhány kőépülettel amik a szlovák barátnőm szerint tiszta Harry Potter feeling. :D 

  a három muskétás :) 삼총사!

Életkép a hétfői tollasozásokról

Életkép a halloweeni zúzásról

És végül a tegnapi ebéd - kis lépés az emberiségnek, nagy lépés Melindának, avagy szép lassan már minden tengeri marhaságot hajlandó vagyok megenni.

   Hát ennyi, ha keresnék se találnék sokkal több újabb hírt, mert nem történt túl sok minden... Kicsit még lazuás van, (persze a tanárok nem akarnak pihentetni minket) de hát valamikor fel kell tölteni az energiatartalékokat az újabb "apokalipszis" előtt.