Lassan lassan kezdem felfogni, hogy Koreában vagyok, a világ másik végén, 7 órával előrébb, mint eddig. Bár még mindig időnként elcsodálkozom, hogy jé, csupa koreai vesz körül és mindenki koreaiul beszél, vagy, hogy jé, ez az utca is úgy néz ki, mint akármelyik sorozatban.
Ma már teljes mértékben meggyőződhettem, hogy itt vagyok, mert olyan igazi tömeg volt az utcán, ami ennek a népsűrűségnek a velejárója. Esőben, hidegben mentünk vásárolni az "orosz csapattal" (vagyis nem mind oroszok, de majdnem mindenki anyanyelvi szinten beszélte az oroszt, mivel az egyik üzbég volt, a másik tádzsik, a harmadik kazah... ja és volt egy native orosz is. Ja meg egy marokkói, de hát ő ugyanúgy nem értette őket, mint én. Mi viszont beszéltünk franciául, azt meg ők nem értették, hehe) Na szóval lépésben tudtunk csak haladni de úgy is kerülgetni kellett az embereket, kész hadművelet volt eljutni az iszonyathosszú aluljáró egyik végéből a másikba. Ja mert persze telerakják itt is butikokkal és mindenki nézelődik. 100%-osan koreai napnak éreztem a mait, bibimbapot ettünk, plázában voltunk, ahol ontják a koreai stílusú divatot, és de plus a kazah lánnyal egész jól elcsevegtünk koreaiul, mixelve kicsit az angollal. Érdekes különben, mennyien jönnek ide a világ kis csücskeiből tanulni, és ezek nagy része még csak nem is beszéli a nyelvet, sőt van aki alig tudott Koreáról, mielőtt idejött volna három teljes évre... Na azért arra mondjuk kíváncsi vagyok, mi motiválta őket.
Mert őszintén szólva még nekem is nehéz dolgom van, pedig én ismerem is az írást és valamennyire értem, meg amit eddig muszáj volt, meg tudtam kérdezni. (És ők ugye nem jól beszélnek angolul) Ha nem lennének segítőtársaim (gondolok itt most a két magyarra, akik rengeteget segítenek) nem tudom, hogy boldogulnék. Ja igen, a második magyar lányról még nem beszéltem, hát ő itt él már három éve a koreai férjével (szóval nem a koliban találkoztunk). Tegnap összeültünk hármasban és beültünk csirkét enni, naná, hogy jángnyom csikint, mert az a legfinomabb, és nekem "bakancslistás" kaja volt.
(ebből a szaftos, szezámmagos a jángnyom csikin. a másik csak sima panírozott)
Aztán voltunk a Shinsegae-ben, az egyik legnagyobb bevásárlóközpontban (és persze a legpuccosabb is) engem mondjuk inkább a könyvesbolt és az írószerbolt érdekelt, és természetesen a fedett jégpálya, ami egész évben üzemel (hihi, szintén bakancslistás pont). Ja, egy csoport fiatal katonát is láttunk (Koreában két év kötelező katonaság van), hát egyik sem volt egy Szongdzsunggki. XD És még csak a sapkájuk se volt olyan. De azért feltöltöm az elmosódott képet, mert életkép (séta közben csináltam, és ők is mozogtak, hát ezért mosódott el)
Szóval a Song Joong Ki fanok készüljenek, hogy a real life-ban nem épp a mosolyuk alapján sorolják be őket...
És ha már életkép, akkor jöjjön még pár:
Hát ennyi lenne, azért nem történt túl sok minden mióta megérkeztem. Várom már, hogy mi lesz holnap meg holnap után Szöulban (eddig azt hallottam, hogy egy csomó kaja lesz... de a programokról persze nem tájékoztatnak, véglis nem baj, csak épp az lenne a lényeg)
Viszont ígértem a légi felvételeket, úgyhogy voálááá:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése